Szabályzat
24 órás váltó
1. Általános Információk
A magyarországi 24 órás váltó egy, az egyes futók részéről többszöri futást igénylő váltóverseny. A küzdelem 24 órán keresztül tart, és a csapat tagjai mindig ugyanabban a sorrendben váltják egymást, de különböző pályákat kell teljesíteniük.
2. Csapatok összetétele
Hat fő alkot egy csapatot 15 éves kortól felfelé. Nem feltétel, hogy a csapat tagjai ugyan abból az egyesületből legyenek! Legalább két hölgynek kell lennie a csapattagok között, és maximum három 19-34 éves korú felnőtt férfi futhat egy csapatban. Azok a csapatok is elindulhatnak, akik ezeknek a feltételeknek nem tesznek eleget, de csak versenyen kívül.
3. Nevezés
A nevezéshez meg kell adni a csapat nevét (max. 24 karakter), a csapattagok nevét, korát, akinek van az SI dugóka számát. A csapatban a futók ill. a futási sorrend egy órával a rajt előtti határidőig még módosítható, 500 Ft pótdíj befizetése ellenében.
4. Futási sorrend és rajtszám
A megadott futási sorrendet be kell tartani a verseny egész ideje alatt, ennek a szabálynak a megszegése kizárást von maga után.
A rajtszámot elől a mellkason kell elhelyezni fixen, és jól látható módon.
A futási sorrendet az ABC első hat betűje jelzi.
| Futók | 1. Futó | 2. Futó | 3. Futó | 4. Futó | 5. Futó | 6. Futó |
| Rajtszám | *** A | *** B | *** C | *** D | *** E | *** F |
*** a csapat rajtszámát jelenti, amit a rendezők adnak ki
5. Versenyforma
5.1 Tömegrajt
A rajtra szombaton 12:00-kor kerül sor, minden csapat első futója tömegrajttal indul. Az első futóknak öt perccel a null idő előtt a rajtszámukkal ellátott térkép mögé kell beállniuk, a térkép csak a rajtjelre vehető fel.
5.2 Váltás
A váltás mint minden más váltóversenyen kézráütéssel történik. Az első futó váltja a másodikat, a második a harmadikat és így tovább… A hatodik futó újra az első futót váltja. A térkép felvétele önállóan történik, a váltás és a térképfelvételig tartó kötelező szakasz lefutása után. A térképet a célba érkezés után le kell adni. Az a csapat, amelynek bármelyik futója ezt nem teszi meg, a versenyből kizárásra kerül.
5.3 Pályák
- A kezdő pálya farsta pálya, amelyet az első futóknak kell minden csapatban teljesíteni. A különböző szakaszok kombinációját a versenyrendező jelöli ki.
| Kezdő pálya | |||
| Kategória/Kód | Hasonló pályák száma | Tájékozódási nehézség | Tervezett győztes idő |
| SF | 1 | nehéz | 30 perc |
- Az első pálya lefutása után, minden csapat aktuális futója szabadon választhat a térképfelvevő helyen kirakott, négy kategóriába besorolt, nappali pályák közül.
| Nappali pályák | |||
| Kategória/Kód | Hasonló pályák száma | Tájékozódási nehézség | Tervezett győztes idő |
| LD | 3-5* | nehéz | 60 perc |
| LE | 3-5* | könnyű | 55 perc |
| SD | 3-5* | nehéz | 40 perc |
| SE | 3-5* | könnyű | 35 perc |
- Amikor kezd besötétedni, két szürkületi pályát kell teljesítenie valamennyi csapatnak, még akkor is, ha addig nem sikerült minden nappali pályát teljesíteniük. Hogy mikor történik a nappali pályákról a váltás a szürkületi pályákra, a versenyközpontban kerül kihirdetésre délután 18:00-ig, de legalább egy órával a váltás előtt. Amennyiben valamelyik csapat befejezné valamennyi nappali pályát, annak megfelelően hamarabb válthatnak a szürkületi pályákra.
| Szürkületi pályák | |||
| Kategória/Kód | Hasonló típusú pályák száma | Tájékozódási Nehézség | Tervezett győztes idő |
| LT | 1 | könnyű | 35 perc |
| ST | 1 | könnyű | 25 perc |
- A szürkületi pályák teljesítése után a csapattagok, szintén négy kategóriába sorolt, éjszakai pályák közül választhatnak szabadon a térképfelvétel helyén.
| Éjszakai pályák | |||
| Kategória/Kód | Hasonló típusú pályák száma | Tájékozódási Nehézség | Tervezett győztes idő |
| LDN | 3-5* | nehéz | 45 perc |
| LEN | 3-5* | könnyű | 40 perc |
| SDN | 3-5* | nehéz | 35 perc |
| SEN | 3-5* | könnyű | 30 perc |
- Amennyiben a csapat valamennyi nappali és éjszakai pályát teljesítette, a végső pályák következnek.
| Végső pályák | |||
| Kategória/Kód | Hasonló típúsú pályák száma | Tájékozódási Nehézség | Tervezett győztes idő |
| FF | 6 | nehéz | 30 perc |
- A *-gal jelölt pályák pontos száma a verseny megkezdése előtt kerül megadásra. Az éjszakai pályák számának megváltoztatására a jogot a rendezőség a verseny napján 19:00-ig fenntartja.
6. Az egyes futók által futott pályák értékelése
Amennyiben valamelyik pálya eredménytelenül kerül lefutásra (például rossz pont fogása, rossz sorrendben történő pontfogás stb.), akkor az a pálya nem számít bele a csapatértékelésbe. Az a futó, amelyik rontott a pályán, azonban továbbra is fut a csapat színeiben, és a csapat is versenyben marad. Amennyiben hibás eredménnyel fut be valaki, és az általa futott idő kevesebb mint 30 perc, a csapatának versenyzésre rendelkezésre álló 24 órából 30 perc levonásra kerül, vagyis az ő számukra harminc perccel hamarabb ér véget a verseny.
7. Futó kiesése a csapatból
Amennyiben mind a hat futó legalább egyszer már elindult, kijelölhető egy futó, aki többet már nem fut, és a csapat öt fővel folytatja a küzdelmet. A második ill. további futók esetén, akik kiesnek a csapatból a versenyidő a kérdéses csapat számára kieső emberenként 30 perccel csökken. Minden esetben, amikor kiválik egy futó a csapatból a csapatnak ezt jeleznie kell a rendezőségnek, legkésőbb addig, amíg újra azt a futót nem szólítják a rajthoz. Akit egyszer a csapat kieső futóként megjelölt, többet nem állhat vissza a csapatba.
8. Végső befutási idő
A végső befutási idő vasárnap 12:00 (kivéve a 6. és 7. pontban felsorolt eseteket). Azidő letelte után befutó versenyzők által teljesített pálya már nem számít beleaz értékelésbe.
9. Végső értékelés
Az a csapata győztes, amely a legnagyobb számú értékelhető eredménnyel teljesített pályával rendelkezik. Amennyiben két csapat azonos számú érvényes pályával rendelkezik, az utolsó érvényes pályáról történő befutási sorrend dönti el a versenyt köztük.
10.Ellenőrző pontok
Az ellenőrzőpontok az IOF előírásainak megfelelőek, ugyanakkor valamennyi fényvisszaverő csíkkal is ellátott.
11. Óvás
Óvás írásban nyújtható be a rendezőségnek vasárnap 11:30-ig 10.000 Ft óvási díj befizetése mellett.
12. Zárórendelkezés
Jelen szabályozástól eltérő rendelkezést tartalmazhat a programfüzet, vagy legkésőbb 2 órával a kezdés előtt az információnál kiadott rendelkezés.
6 és 12 órás váltó
A 24 órás váltó szabályaitól a következőkben térnek el az erre a két versenyszámra vonatkozó szabályok:
- Minden csapat 2, 3, 4, 5 vagy 6 futóból állhat
- Kor, nem, és a futók indulási sorrendje szabadon választható
- A hat órás váltó befutási ideje szombaton 18:00, a 12 órás váltóé szombaton éjfél.
A kezdő pálya után a nappali pályák választhatóak, majd valamennyi nappali pálya lefutása után a szürkületi pályákat lehet választani.










